Községek Magyarországon
fejlec

Körösnagyharsány község

Adatok

Régió: Dél-Alföld
Megye: Békés megye
Kistérség: Sarkadi kistérség
Lakosság: 698 fő
Terület: 19.93 km2
Népsűrűség: 35,02 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 66

Fekvése

Békés megye északkeleti sarkában a magyar-román határ közelében, Nagyváradtól 23 km-re helyezkedik el.

Megközelíthető

  • Vonattal a MÁV 127-es számú (Körösnagyharsány–Vésztő–Dévaványa–Gyoma) vonalán érhető el. A megállóhely Körösszakál után található.

Története

Nevét a honfoglalás korára vezetik vissza, amikor a honfoglaló magyarokhoz csatlakozott három kabar törzs, egyik neve Harsány néven maradt fenn. A község először az 1200-as években említették meg. 1241/1242-ben a tatárjárás idején elpusztult. A települést később újjáépítették, majd Bocskai István idejében hajdúvárosi ranggal rendelkezett. 1660-ban a törökök ismét elpusztították a települést. Ezután a Sebes-Körös bal parján építették újjá a jelenlegi települést.

A körösnagyharsányi zsidók története

A településen az első zsidók az 1700-as évek végén telepedtek le, akik Nagyváradról érkeztek. A harsányi Váradi úti kis zsidó temető legkorábbi síremléke 1855-ből származik. A település első állandó zsidó lakosai az Áron, Klein, és Roseth családok voltak. A zsidó családok a község központjában, a mai Kossuth téren és környékén telepedtek le, építették meg kereskedéseiket, házaikat. A harsányi közösség jómódú, vallásos családokból állt. 1880-ban 43 , 1890-ben 44 zsidó élt Harsányban. Az 1900-as évek elején azonban gyors csökkenés kezdődött, több család beköltözött Nagyváradra. A két világháború között Harsányban élt Grosz Jónás és Krepsz Jenő szatócs és családja, Breyer Ignácné kocsmáros és Steiner Mórné. 1942-ben Grosz Károlyt munkaszolgálatra hívták be, 1944 áprilisában a Grosz család tagjait sárga csillag viselésére kötelezték, majd a nagyváradi gettóba szállították. 1945-ben hazatért a munkaszolgálatos Grosz fiú és a két Grosz lány Auschwitzból. Ők rövidesen elköltöztek Körösnagyharsányból.

Nevezetességei

  • Legismertebb eseménye a minden év augusztusában megrendezett falunap.
  • Magyarország egyetlen olyan normál nyomközű vasútvonala, mely egy táblás megállóhellyel (Körösnagyharsány) ér véget, ahol mindössze egy vágány, egy peron és egy ütközőbakk van.
Zsidó emlékek

A Kossuth téren található a Grosz család nagy méretű háza. A faluban két zsidó temető van. A kisebb a Váradi úton, a mai vágóhíd mellett található. A temetőt az önkormányzat kibozóttalanította, a síremlékeket pedig felállították. A nagy zsidó temető a település határában található nem messze a ma is használt köztemetőtől. Az önkormányzat megkezdte a temető rendbetételét. A mai állapot alapján a síremlékek az 1850-60 és az 1940-es évek között készültek.

Testvértelepülése

  • Olasztelek

Következő községek

Körösszakál | Körösszegapáti | Köröstarcsa | Kőröstetétlen | Körösújfalu | Kosd | Kóspallag | Kőszárhegy | Kőszeg | Kőszegdoroszló | Kőszegpaty | Kőszegszerdahely | Kótaj | Kötcse | Kötegyán | Kőtelek | Kovácshida | Kovácsszénája | Kovácsvágás | Kővágóörs | Kővágószőlős | Kővágótöttös | Kövegy | Köveskál | Kozárd | Kozármisleny | Kozmadombja | Krasznokvajda | Kübekháza | Kulcs | Külsősárd | Külsővat | Kunadacs | Kunágota | Kunbaja | Kunbaracs | Kuncsorba | Kunfehértó | Küngös

További községek

Oltárc | Tengeri | Csömend | Villány | Ugod | Sárpilis | Ásotthalom | Csömödér | Hernádpetri | Hercegkút | Miszla | Telekes | Emőd | Szentistvánbaksa | Mezőszentgyörgy | Eplény | Zalaháshágy | Kisdorog | Orosháza | Máriakéménd | Eperjes | Csömör | Mikepércs | Drávasztára | Kaskantyú | Kishajmás | Dunaalmás | Teleki | Ipolyvece | Kemenesszentmárton | Úrhida | Decs | Nyárlőrinc | Gógánfa | Gyöngyöshalász | Hajdúszoboszló | Felsőnyárád | Udvari | Szászvár | Kalaznó | Szentistván | Csörög | Sótony | Fegyvernek | Kisújszállás | Fáj | Nemesvámos | Szomód | Lénárddaróc | Tiszatelek